Isztambulból repültem haza nemrég. Velem együtt várt egy középkorú magyar házaspár a huszonéves fiukkal a Malév pesti járatára. Már beszállás előtt hangulatossá tették a tranzitvárót, ízes szlenggel kevert tájszólással tettek csípős megjegyzéseket a földi kiszolgálószemélyzetre, illetve a többi – részben szintén magyar – utasra. Ahogy előre éreztem, mögém kerültek. Mivel azonban volt jó pár szabad hely a gépen, arrébb ültem, mert még felszállás előtt kb. tízszer belerúgtak a fészkelődésükkel az ülésem hátába, és a visszafogott suttogásuk olyan hangos volt, hogy a fejhallgatón keresztül is tisztán hallottam minden szót.
Az út olyan hangulatban telt, mintha egy lakótelepi krimóba csöppentünk volna. Igazi ráhangolódás a hazai ritmusra! A záróakkord viszont még az edzettebbeket is meglepte. A tőlünk nem messze ülő kínai fiúkhoz a mama odaszólt:
- Aztán ha kimék a pijacra, fölismerjetök ám, azt neköm ócsóbban adjátok a cuccot! Mer' tudom ám, hogy seftőni jártok ki, a zanyátok szencségit!
No comments:
Post a Comment