A falfirkát egy bécsi aluljáróban találtam. Koszovó – Szerbia, írta az ellentmondást és vitát nem tűrő, feltehetőleg szerb nemzetiségű hazafi. A nacionalista pufogtatások retróját éljünk Európa keleti felén. Több tízezren pusztultak el, lettek üldözötté saját falujukban és városukban, menekültek el több száz, több ezer kilométerre otthonuktól az ilyen és hasonló bosnyák, horvát, szerb, macedón, albán és más nemzeti identitások egészségtelen túllihegése, a vallási és nacionalista fanatizmus miatt.
Magyarországon is kezd veszélyes vizekre evezni. A XIX. századi talpramagyarkodás átitatódik a két világháború közti Klebersberg-féle „magyar kultúrfölény” vizionálásával, az egyre durvább és gusztustalanabb zsidózással és cigányozással. A soknemzetiségű, színes Erdély, Felvidék, Vajdaság, Kárpátalja most még sokak számára megkérdőjelezhetetlenül „tiszta magyar”, és ezért a „szent célért” – egyelőre még csak képletesen – kardot is ragadnak.
Kérdés, hogy nem jutnak-e hasonló sorsra magyarok, románok, szlovákok, ukránok, romák ezrei, mint ez a falfirkász, és nem kényszerülnek-e ugyanabba a bécsi aluljáróba, hogy elkeseredésükben, dühükben, gyűlöletükben a még üresen álló helyre felírják: Tatry – Slovensko, Felvidék – Magyarország, Ardeal – România.
No comments:
Post a Comment