Észtországban kísértem és idegenvezettem egy héten át egy dél-magyarországi diákcsoportot. Különböző családoknál voltak elszállásolva Lääne-Virumaa megyében - hangulatosnál hangulatosabb kis falvakban. Egyik nap egy kirándulást szerveztünk Tartuba, Észtország egy jellegzetes egyetemi városába, ahova jöttek velünk a vendéglátó gyerekek is. A városnéző séta után szabadidőt kaptak, mindenki szétszéledt valamerre a kis utcákban, a főtéren. Három fiú viszont egy parkban ült le, beszélgettek, poénkodtak egy kispadon. Egyikük, Robi cukorbeteg volt, és időközben be kellett magának adnia az inzulint. A csöndes, szinte kihalt parkban pont előttük haladt el egy arra sétáló férfi, aki végignézte az egész befecskendezést. Jani, Robi haverja, egy magas, lomha, tanyasi srác flegmán odaszólt az észtnek vélt férfinak:
- Mi van faszi, kő kokó?
Mire a férfi szögediesen visszaválaszolt:
- És ha kő, akkó mi van?
No comments:
Post a Comment