Egyik évben a lakást újítottuk fel, s mivel a néhány négyzetméteres lakásnak már nem nevezhető odúban mozdulni se lehetett, kivettünk egy olcsó szobát egy hétre. De hogy összekössük a kellemest a hasznossal, nem Pesten, hanem inkább Prágában. Míg a szobafestő és a vízvezeték-szerelő kitombolta magát, megpróbáltunk elvegyülni a szürke cseh hétköznapokban, a cseh emberek életében.
Egyik este beültünk egy prágai kiskocsmába, egy „herna bar”-ba. A herna bar egy olyan kocsma, ami főleg a lakótelepek közelében található, tele van játékgéppel (innen származik a neve is), füstös, pár koronáért árulják a legjobb csapolt sört, ide járnak munka után – vagy helyett - a lakótelepi munkások és munkanélküliek, nyugdíjasok, helyi fiatalok – bedobnak egy-egy sört, egy-egy felest, megbeszélik, mi történt a világban, hogy szerepelt a cseh jégkorong-válogatott, mi újság a fociban, mit főzött az asszony a múltkor, amitől az egész család beteg lett, hogy hova mennek a hétvégén síelni, vagy hogy Libuška kitől lett terhes, és hogy ez a hülye Vašek még nem is sejti, pedig már az egész utca tudja.
Vannak akik magukban iszogatnak, merengenek, meg nem értett örök gondolkodók, akik az élet nagy igazságait keresik. Lendületet ad nekik a negyedik pivíčko (söröcske) után felhajtott abszint, hogy megtalálják arra az estére a kulcsot, az igazi megoldást, amit aztán a hajnal elhomályosít, és másnap újra végig kell gondolniuk, tovább kell tökéletesíteniük. Újra és újra.
A szomszéd asztalnál egy nagydarab, jó mázsás cseh asszonyság iszogatta a sörét, törölgette bajszáról a finom habot. Arca pirospozsgás, szája fölött egy nagyobbra nőtt barna anyajegy, haja csapzott; látszott rajta, hogy foltos, szakadt otthonkájában csak átugrott egy órácskára – vagy kettőre, majd ahogy alakul. Közben jó prágai szokás szerint hozta magával a kutyáját is. Az ebek egyébként szívesen látott vendégek szinte minden igazi kocsmában, békésen elüldögélnek a gazdasszonyuk vagy gazdájuk mellett.
Épp halkan szólt a rádióban Lucie Vondráčková legújabb száma, a Vítr, zajlott a hétköznap esti megszokott kocsmai élet. Ám egyszer az asszonyság megszakította a csendes morajlást, s kidülledt szemekkel, hirtelen a fejéhez kapva, rekedt, agyoncigarettázott hangján felüvöltött:
- Ježiša Krista! Polévku jsem zapoměla na plynu! (Jesszus Mária! A levest fönt felejtettem a gázon!)
A levesnek és a lakásnak már úgyis mindegy volt, de sört nem hagyunk veszendőbe; még fennállva gyorsan bedobta azt a pár kortyot, s a másik kezével már húzta is maga után a megdöbbent kutyát. Lihegve száguldottak át a havon, fel a „panelák”-ba (panel), menteni, ami még menthető.
No comments:
Post a Comment